45 EZER ÉVES NYÍLHEGYEKET TALÁLTAK EGY SRÍ LANKA-I BARLANGBAN
A nyílhegyek mellett találtak ruhakészítésre utaló bizonyítékot is, ami végképp meglepte a kutatókat.
Az íjak és nyilak használatának Afrikán kívüli legkorábbi bizonyítékára bukkantak Srí Lankán. 45-48 ezer éves nyílhegyeket és állati csontokat találtak a sziget délnyugati részén lévő Fa-Hien Lena barlangban.
A nyílhegyeken lévő törések olyan erős becsapódásra utalnak, amely általában íjjal és nyíllal történő vadászatnál figyelhető meg - mondta el Michelle Langley, a brisbane-i Griffith Egyetem kutatója, a Science Advances tudományos lapban megjelent tanulmány vezető szerzője.
A szakértő elmondása szerint ez a lelet régebbi, mint az eddig az Afrikán kívül talált hasonló bizonyítékok. Az eddigi legkorábbi ehhez hasonló lelet 32 ezer éves, Délkelet-Ázsiából került elő.
Az eddigi legrégebbi ismert bizonyítékok, melyek ennek a technikának az alkalmazására utalnak, Dél-Afrikából származnak, mintegy 64 ezer évesek - mondta Patrick Roberts társszerző, a jénai Max Planck Intézet kutatója.
Az új leletek különlegességét az adja elsősorban, hogy trópusi esőerdőből származnak, nem pedig olyan nyitottabb vidékekről, mint a szavannák.
Ez a kirakós egy olyan darabja, mely megmutatja, miért lehetett fajunk annyira sikeres: mert minden környezetben megélt, és képes volt igazítani technikáját a körülményekhez- fogalmazott Roberts.
A tudósok szerint az emberek akkoriban valószínűleg a fákon lakó emberszabásúak és rágcsálók utáni vadászathoz használták az íjakat és nyilakat.
Roberts szerint elképzelhető, hogy a Homo sapienst a nyilas-íjas technika különböztette meg legközelebbi rokonaitól, például a neandervölgyi embertől. Ez a vadászati technika az absztrakt gondolkodás jóval fejlettebb képességét követelte meg, mivel alkalmazásához két eszközt kellett kombinálni.
A barlangban ásványi okkerből álló gyöngyök készítésére utaló nyomokat, halászati eszközöket és valószínűleg ruházat vagy hálók készítéséhez használt rostok előállításának bizonyítékát id megtalálták.
Eddig azt feltételeztük, hogy a ruházatot a hideg elleni védekezésül fejlesztették ki. Az, hogy ruhakészítésre utaló bizonyítékokat találtunk Srí Lankán, arra utal, hogy talán a szúnyogok ellen használták a ruhát - mondta Roberts.
Mi csak annyit füznénk ehhez hozzá, hogy ebből a tudományos publikációból jól kivehető, hogy kötelező hülyének nézni a 10-20-30 ezer éve élt őseinket. Csak a mai emberé lehet az a kiváltság, hogy szépérzékből, lelki szükségletei miatt tegyen dolgokat, vagy hogy néhány-száz év alatt eljusson a nyilazásatól az ürutazásig...
Pedig egyre több lelet kerül elő ami azt bizonyítja, hogy a régi korok emberei többet tudtak néhény dologgal kapcsolatban a világról, mint a fejlettségée oly büszke mai ember...