A BÖLCS ÉS A BALGA TIBETI BUDDHISTA TÖRTÉNET
Szórakoztató történetek, s egyben filozófiai példázatok, lenyűgöző mesék egy egzotikus keleti világból, s egyben a buddhizmus lényegét, alapvető tanításait, magukban hordozó szakrális írások. Irodalom a javából, s közben mindenki számára hasznos és érthető élet-bölcselet.
A BÖLCS ÉS A BALGA a tibeti buddhizmus alapműve, mely kétezerötszáz éves üzenetet hordoz: egy mélységesen emberi, végtelenül megértő és türelmes kultúra intelmeit és bátorítását.
Történet a magasztos egyik előző életéből:
Egyszer réges-régen élt Dzsambu-szigeten egy Nemes Szín nevű hatalmas király, akinek hatalma nyolcvannégyezer fejedelemségre terjedt ki, hatvanezer nagy tartományában pedig nyolcszázezer városa volt, feleségeinek száma húszezerre, tanácsosaié pedig tízezerre rúgott. Nemes Szín páratlan pompában és hatalomban uralkodott. És ő, aki vagyonnal, jóléttel, bő terméssel és alattvalók sokaságával rendelkezett, ezt gondolta magában:
"Én valamennyi élőlénynek a javára váltam kincseim és vagyonom révén, de a Magasztos Tan által nem. Ez vétkemmé válhat, ezért most meg kell keresnem azt, aki a Magasztos Tant jól
ismeri, s akkor tanítása által megszabadítom valamennyi élőlényt."
Megparancsolta, hogy mindenütt hirdessék ki: "Akinek a Magasztos Tan a birtokában van, az tanítsa meg nekem! Bármit kíván érte cserébe, odaadom neki."
De hiába hirdették ki, nem akadt senki, aki tanította volna.
Ezért a király nagyon bánkódott és szomorkodott.
Az Északi Nagy Király felfigyelt erre, és hogy próbára tegye, egy ártó szellem alakját vette fel, amelynek teste haragoszöld, szeme vérvörös volt, az agyara felfelé állt, a haja égnek meredt és a
szájából tűz csapott ki. Ez a démon ott termett a palota kapujában, és így kiáltott:
- Aki a Tant kívánja hallani, az figyeljen rám!
A király ezt meghallotta, és szerfelett megörült. Fogadta a démont, hódolattal köszöntötte, magas párnára ültette, majd összehívta főembereit és udvaroncait. Megparancsolta, hogy vegyék körül a démont, hogy mindenki hallhassa a tanítást. Ekkor az ártó szellem a királynak ezt mondta:
- Király! A Tant rendkívül nehéz megérteni, ezért pusztán az, hogy hallani szeretnéd, önmagában még nem elég.
A király összetette a kezét, és így szólt:
- Bármit kérsz is, nem ellenkezem, mindent megadok.
- Ha legkedvesebb feleségedet és fiadat nekem adod, hogy megehessem, akkor a Magasztos Tant átadom neked.
Ekkor a király a feleségei közül a legkedvesebbiket, fiai közül a legkiválóbbikát a démonnak adományozta. Az pedig a nagy kíséret közepette, mindenki szeme láttára falni kezdte őket.
A király tanácsosai ezt látván zokogásban törtek ki, és miközben már a földön fetrengtek, a királyhoz így szóltak:
- Ez a fajta adományozás nem helyes!
A király azonban a Tan keresésében hajthatatlan volt.
A démon, miután felfalta a király feleségét és fiát, a következő verset mondta:
Minden széthull, mi összetevődött,
A születőnek szenvedés lesz része.
Az öt halmaz üres, nem leled Lényegét:
"én" s "enyém " hogyan is lehetne?
A király rendkívül örült, s egy hajszálnyi megbánást sem érzett. A verset egész birodalmában kihirdettette, hogy mindenki tanulja meg, és eszerint éljen. Ezek után az Északi Nagy Király felöltötte saját alakját, és elégedetten ezt mondta:
- Nagyon jól van!
- Csoda! Csoda! - dicsérték és magasztalták a jelenlévők.
A király fia és felesége pedig oly épen és sértetlenül jelent meg, mint azelőtt...
Isteni Drágakő
Régen elmúlt időkben Aranyhős buddha érkezett e világba, s az élőlények üdvén elmondhatatlan haszonnal munkálkodott.Akkoriban sok szerzetes vándorolt az országban, járták a városokat és falvakat, s az ott élő gazdák meghívták őket, és tiszteletük jeléül felajánlottak nekik mindent, amire szükségük volt.
Egyszer egy nincstelen koldusban is felébredt a hit a Tan és a szerzetesek iránt, és lelkét betöltötte az öröm, ám sem vagyona,sem a felajánláshoz szükséges eszköze nem volt. Ezért aztán fogott egy maréknyi fehér kavicsot, s mintha drágakő lenne, a szerzetesek lába elé szórta, és közben azért fohászkodott, hogy a jövőben elkerülje a nyomorúság.
A Diadalmas a következő szavakkal fejezte be a történetet:- Az a koldus, aki akkor, abban az időben a szerzetesrend elé marokkal szórta a fehér köveket, bizony nem más, mint ez az ifjú:Isteni Drágakő. Pusztán azáltal, hogy egyszer régen, őszinte hittől vezéreltetve egy maréknyi fehér kavicsból való "drágakövet" a szerzetesrend elé hintett, kilencvenegy világkorszakon keresztül sem kimerülő érdemeket szerzett, melyek révén mindig megszámlálhatatlanul sok drágakő-kincse, ruhája és ennivalója keletkezett csodálatos módon, és nem szűkölködött soha semmiben.
Csupán attól pedig, hogy akkor őszinte hit ébredt a szívében,találkozott velem, aki e világra érkeztem, majd egészen az ellenséget legyőző állapotig jutott. Ez Isteni Drágakő története, mely sorrendben a tizedik....
