A JAVASASSZONY TITKA...
A történetünk főhőse, messze földön híres volt az állatgyógyító képességéről. A környék egyik része földre szállt angyalnak, a másik boszorkánynak tartotta és félt tőle. De annyira egyenes és részrehajlástól mentes volt a természete, hogy mindenki tisztelte érte. Egyszer mikor meglátogattam, csak úgy kérdés nélkül megosztotta velem a csodás gyógyításainak titkát, ezt mondta:
"Tudod fiam, hozzám mindig olyan emberel hozzák a beteg állataikat, akiknek nincs, vagy ha van, akkor rossz a kapcsolatuk vele! Egyszerű lenne elmagyaráznom hogy mit tegyenek, de ők nem azért jönnek ide. Nekik csoda kell a boszorkánytól, így el sem hinnék milyen egyszerű a varázslatom...
Úgy kezdődik, hogy van bennem egy ösztönös szeretet minden élő felé, amit az állatok nagyon hálásan fogadnak, így még a legvadabb kutya, vagy ló is kezesbárányként követ. Nem értik amit motyogok nekik, de értik a szeretet és a törődés nyelvét, amiből ők nagyon keveset kaptak eddig, nagy részük ezért is betegedett meg.
Aztán kisétálok velük az erdő mélyén lévő nagy rétre, ahol a természet jókedvéből nagyon sokféle növény, gyógynövény megterem. Ott elengedem őket és bátorítom, hogy kedvükre kiválasszák és megegyék azt, ami jólesik.
Mivel minden állatnak, – hiába tartják generációk óta ólban – ez a természetes közege ahol otthon érzi magát, ösztönösen rátalál a gyógyulásához legmegfelelőbb növényre, a színe, a szaga, az íze, alapján, egyszerűen érzi, hogy mi kell neki ahhoz, hogy jobban legyen. Az én szerepem meg csak annyi, hogy ismerem az Anyatermészetet és tudom, hogy nem akar rosszat senkinek. Így Pár napig elkísérem a beteg állatot hozzá és hagyom hogy tegye a dolgát. Hiszen ki értene jobban az élet megtartásához mint Ő?..."
Persze lehet legyinteni erre a történetre is, ugyanakkor ez gyakorlati tapasztalata egy olyan embernek, aki már több száz állatot gyógyított meg így, és nem a saját nagyszerűségét ünnepli a történetben. Csak elmondja, hogy megfigyelt egy természeti jelenséget, amit aztán alkalmazott a gyakorlatban. A megfigyelésnek a lényege pedig az, hogy az élőlények érzékszerveinek is van egy ösztönösen zseniális, velük született céltudatossága! Ami jóval túlmutat a ma egyedüliként ünnepelt, tanuláson alapuló emberi értelem és intelligencia határán!
Ha hajlandóak vagyunk befogadóan fordulni az élőlények érzékszerveinek intelligenciája, vagy akár a biomimetikai kutatások eredményei felé, akkor nyilvánvaló, hogy az életet nem a nagy számok mögötti véletlenek, hanem egy nagyon erős, céltudatos és zseniális értelem vezérli, ami akkor is működik, óvja és segíti az életet, ha mi semmibe vesszük, lenézzük, nem hiszünk benne...
Juhász Zsolt