A SZAMURÁJOK KÓDEXE

Egy jó nevű kardforgató hajlott korában a következőket mondta: "Az egész életen át tartó gyakorlásnak különböző szintjei vannak. A tapasztalatlan nem megy semmire, akármilyen gyakorlásra adja is a fejét. Jártassága csekélynek látszik mind a mások, mind pedig a saját szemében. 

Az ilyen jártasságnak azonban semmi hasznát sem lehet venni.

A következő szinten az ember már meglehetősen képzett - bár még nem teljesen használható -, de nincs megelégedve szakértelmével, és már látja mások esetlenségét is. Míg a jól képzettek, akiknek a tudása használható, a művészet minden cseppjét sajátjuknak tekintik, büszkék szakértelmükre, és elszomorodnak mások tökéletlensége láttán.

A jól képzettek fölött állók tudatlannak tettetik magukat, holott mások már észreveszik valós értékeiket.

Általában idáig lehet eljutni mindenféle művészetben. Amikor az ember egy művészet végső szakaszába érkezik, egy mindenek fölött álló birodalomba jut, amely jóval efölött a szint fölött helyezkedik el. Ha egyszer elmélyült egy művészetben, örökké tudatában lesz annak, hogy tudása sohasem kielégítő; felfedezi, hogy a művészet gyakorlásának soha sincs vége. Így éli életét a mester: tökéletlenségének tudatában, soha, még legutolsó napján sem elégszik meg tudásával, nem viselkedik se önhitten, se leereszkedően másokkal.

Úgy mondják, Jagjú mester egyszer kifejtette: "Azt nem tudom, hogyan kell legyőzni másokat, csak azt, hogyan kell saját magamat."

Az egész életen át tartó keresésének soha sincs vége; a mindennapos gyakorlás során napról napra fejlődnünk kell, miközben egész életutunk alatt a tökéletességre törekszünk."

Részlet Jamamoto Cunetomo HAGAKURE "A szamurájok kódexe" című könyvéből