BUDA - A HIT KEVÉS, HA NINCS MÖGÖTTE MEGÉLT TAPASZTALAT

Mindnyájan a békét és a harmóniát keressük, mert pontosan ez az, ami hiányzik az életünkből. Mindnyájan boldogok akarunk lenni; meggyőződésünk, hogy ehhez jogunk van. Mégis, a boldogság gyakran olyan cél, amiért küzdünk, de ritkán érjük el. Időnként mindannyian elégedetlenek vagyunk az életünkkel - idegesség, ingerültség, diszharmónia és szenvedés vesz körül. Még ha éppen most nem is vagyunk elégedetlenek, emlékszünk olyan időkre, amikor ez szenvedést okozott, vagy előre látjuk azt az időt, amikor ez meg fog történni. Végtére is, a halállal járó szenvedéssel mindannyiunknak szembe kell néznünk. 

Személyes elégedetlenségünket pedig nem zárjuk magunkba, hanem folyamatosan igyekszünk szenvedésünket másokkal is megosztani. A boldogtalan ember körülötti légkör ingerültté válik, így bárki, aki belép környezetébe, ugyanúgy ingerült és boldogtalan lesz. Ily módon, az egyéni feszültségek összeadódásával keletkeznek a társadalmi feszültségek.

Az élet alapvető problémája annak nem kielégítő természete. Olyan dolgok történnek, amelyeket nem szeretnénk; amiket szeretnénk, azok pedig nem történnek meg. Mi pedig nem ismerjük, hogyan és miért alakul ez így, ahogy tudatlanságban élünk saját születésünkkel és halálunkkal kapcsolatosan is.

Több mint 2500 évvel ezelőtt Észak-Indiában egy ember úgy döntött, hogy megvizsgálja ezt a problémát, az emberi szenvedés problémáját. Több éven át tartó keresés és számos módszer kipróbálása után felfedezte, hogyan érheti el saját természetének belső valóságlátását, és hogyan tapasztalhatja meg a szenvedéstől mentes szabadságot. A megszabadulás legmagasabb szintjét elérve, amely mentes a szenvedéstől és a harctól, hátralévő életét annak szentelte, hogy segítsen másoknak is megtapasztalni ezt, megmutatva számukra az utat saját maguk megszabadításhoz.

Ez az ember Siddhattha Gotama, közismert nevén a Buda, a megvilágosodott" soha nem vallotta magát másnak, mint közönséges embernek. Mint minden más nagy tanító, ő is legendává vált, de a tapasztalatairól és rendkívüli hatalmáról mesélt csodálatos történetek ellenére mindenki úgy tartotta, hogy sohasem vallotta magát isteninek vagy istenek által vezéreltnek. Tökélyre vitte amúgy is kiváló emberi tulajdonságait. Ezért, amit ő elért, az minden emberi lény számára elérhető, aki úgy gyakorol, ahogy ő tette.

A Buda nem tanított semmilyen vallást, filozófiát vagy hitrendszert. Tanításait Dhammának, törvénynek, a természet törvényének nevezte. Semmilyen érdeke nem fűződött semmilyen dogmához vagy fölösleges spekulációhoz. Ehelyett az univerzális problémára egy egyetemes, gyakorlati megoldást ajánlott. "Most is, mint korábban, mondta a szenvedésről tanítok és a szenvedésből kivezető útról." Nem is akart másról beszélni, mint a szenvedéstől való megszabadulásról.

A tanítást, amit hirdetett, nem ő találta ki, és nem is az istenektől kapta. Magát az igazságot, a valóságot tanította, melyet saját erőfeszítéseinek köszönhetően fedezett fel, ahogy ezt előtte már sokan megtették és őt követően is sokan megteszik. Nem sajátította ki magának az igazságot.

Nem akart tanításaival különleges tekintélyre szert tenni egyrészt azért, mert az embereknek hitük volt benne, másrészt azért, mert tanításai teljesen logikusak voltak. Sőt azt állította, hogy helyénvaló kétségbe vonni és próbára tenni mindent, amit valaki még nem tapasztalt meg:

Ne higgyetek csak úgy el mindent, amit mondanak nektek, sem a korábbi generációktól hallottakat, sem a közismert elméleteket, sem a szent iratokkban foglaltakat. Ne fogadjatok el semmit igaznak következtetés vagy okoskodás útján, vagy a külső megjelenés megítélése alapján, vagy egy bizonyos elmélethez kötődő elfogultságból, vagy azért, mert az valószínűnek látszik, vagy mert a tanítód azt mondja, hogy úgy van. Viszont amikor közvetlenül felismered, hogy: "Ezek az alapelvek helytelenek és elfogadhatatlanok, a bölcs ember elutasítja azokat; ha elfogadja és megvalósítja azokat, ártalmára lesznek és szenvedést okoznak" akkor fel kell adnod ezeket az elveket. Amikor közvetlenül felismered, hogy: "Ezek az alapelvek helyesek, elfogadhatóak, a bölcs üdvözli azokat; s ha elfogadja és megvalósítja, jólétet és boldogságot eredményeznek," akkor fogadd el és gyakorold.

A leghitelesebb forrás az, ha mi magunk tapasztaljuk meg az igazságot. Semmit se fogadjunk el csupán azért, mert hiszünk benne; meg kell vizsgálnunk, hogy az logikus-e, gyakorlatias-e, előnyös-e számunkra. A tanításokról való gondolkodás nem elegendő az igazság megértéséhez. Ha azt akarjuk, hogy az igazság hasznunkra váljon, önmagunknak kell azt közvetlenül megtapasztalnunk. Csak így lehetünk biztosak abban, hogy az tényleg igaz. A Buda mindig azt hangsúlyozta, hogy csak azt tanítja, amit közvetlen megismeréssel megtapasztalt, s másokat is arra biztatott, hogy fejlesszék ki önmagukban ezt a tudást, hogy ők maguk váljanak saját tekintélyükkė: "Váljatok mindnyájan egy szigetté, önmagatok menedékévé; más menedék nem létezik. Az igazságot tedd a szigeteddé, az igazságban vegyél menedéket, másfajta menedék nem létezik."

Az egyetlen igaz menedék az életben, az egyetlen szilárd talaj, amelyen megvethetjük a lábunkat, az egyetlen tekintély, ami megfelelő iránymutatást és védelmet adhat számunkra, az az önmagunk által megtapasztalt és megerősített igazság, a Dhamma, vagyis a természet törvénye.

Részlet "WILLIAM HART AZ ÉLET MŰVÉSZETE" című könyvéből...