CARLOS CASTANEDA - A CSEND EREJE

Az érzékelés módját mindig az adott kor határozza meg: ettől függ, hogy az energiamezők mérhetetlen számú kötege közül pontosan mi kerüljön felhasználásra...

Nem arról van szó, hogy ahogy múlik az idő, megtanulsz varázsolni; amit megtanulsz, az sokkal inkább az energia megőrzése. Ez az energia pedig képessé tesz téged arra, hogy kezelj néhány, számodra jelenleg elérhetetlen energiamezőt. És épp ez a varázslás: azon energiamezők kezelésének képessége, melyeket nem hasznosítunk a megszokott, általunk ismert világ érzékelése során. A varázslás a tudomás egy állapota. A varázslás az a képesség, hogy érzékeljünk valamit, amit a köznapi érzékelés nem képes érzékelni.

-Minden, aminek alávetettelek – folytatta don Juan –, az általam mutatott dolgok mindegyike pusztán arra szolgált, hogy meggyőzzön téged arról, hogy a kézzelfogható dolgoknál jóval több minden létezik. Nincs szükségünk arra, hogy bárki is varázslásra tanítson bennünket, mivel valójában nincs mit tanulnunk. Amire szükségünk van, az egy tanító, aki meggyőz bennünket arról, hogy felbecsülhetetlen erő rejlik bennünk, pusztán egy karnyújtásnyira. Micsoda különös paradoxon! A tudás útját járó összes harcos azt hiszi néha, hogy varázslást tanul, pedig nem tesz mást, mint hagyja, hogy meggyőzzék őt a lényében rejtőző erőről, és arról, hogy elérheti azt.

-Ezt teszed te is, don Juan? Meggyőzöl engem?

-Pontosan. Igyekezlek meggyőzni téged arról, hogy elérheted ezt az erőt. Én is ugyanezen mentem keresztül, és engem is ugyanolyan nehéz volt meggyőzni, mint téged.

-És ha elértük ezt az erőt, pontosan mihez kezdünk vele?

-Semmihez. Ha elértük ezt az erőt, az önmagától hasznosítani fogja a rendelkezésünkre álló, mégis elérhetetlen energiamezőket. És – mint már mondtam – ez maga a varázslás. Akkor elkezdünk látni – azaz érzékelni – valami mást, nem képzelődésként, de valós és konkrét dologként. És akkor elkezdünk tudni anélkül, hogy ehhez szavakra lenne szükségünk. És az, hogy az ember mihez kezd ezzel a megnövekedett érzékeléssel, ezzel a csendes tudással, csakis a vérmérsékletén múlik.

Egy másik alkalommal don Juan egy másfajta magyarázattal szolgált számomra. Valami semleges dologról beszélgettünk, amikor hirtelen témát váltott, és elkezdett vicceket mesélni. Nevetett, aztán roppant gyengéd ütést mért a lapockáim közé, mintha szégyenlős lenne, és túl elhamarkodott dolog lenne részéről, hogy megérintsen. Elégedetten kuncogott ideges reakciómon.

-Ijedős vagy – mondta ingerkedve, és újra hátba vágott, ezúttal erősebben.

Zúgott a fülem és egy percre elakadt a lélegzetem. Úgy éreztem, mintha sebet ejtett volna a tüdőmön. Minden egyes lélegzetvétel nehézséget okozott számomra. Az orrjárataim néhány fuldokló köhögés után mégis kitisztultak, és azon kaptam magam, hogy mély, megnyugtató lélegzeteket veszek. Olyan határtalanul kellemes érzés fogott el, hogy már nem is haragudtam rá amiatt a váratlan, erős ütés miatt.

Don Juan aztán belekezdett egy roppant figyelemre méltó magyarázatba, mely tömören, és érthetően, ráadásul újfajta, precízebb módon definiálta számomra a varázslás lényegét.

Csodálatos tudatállapotba kerültem! Az elmém olyan tiszta volt, hogy képes voltam felfogni és feldolgozni mindent, amit don Juan mondott. Elmondta, hogy az univerzumban létezik egy mérhetetlen, leírhatatlan erő, melyet a varázslók szántszándéknak neveznek, és hogy egyfajta összekötő kapocs által a világegyetemben létező minden egyes dolog kapcsolatban áll ezzel a szántszándékkal. A varázslók – vagy ahogy don Juan nevezte őket, a harcosok – törődnek azzal, hogy megismerjék ezen összekötő kapocs sajátosságait, hogy megértsék és munkába állítsák azt. Különösen nagy figyelmet fektetnek arra, hogy megtisztítsák azt a mindennapi élet megszokott dolgainak tompító hatásától. A varázslást ezen a szinten az embert a szántszándékkal összekötő kapocs megtisztításaként lehet definiálni. Hangsúlyozta, hogy ezt a "tisztítási folyamatot" rendkívül nehéz megérteni, elsajátítani és végrehajtani, ezért a varázslók két részre osztják a tanításaikat. Az egyik csoport a mindennapi életbeli tudomás számára szól, melyben ez a tisztítási folyamat álcázott módon jelenik meg; a másik az emelkedett tudomás állapotának szóló tanításokból áll – ebbe a csoportba tartozik az általam éppen megtapasztalt tanítás is –, és ebben az állapotban a varázslók a beszélt nyelv zavaró közbenjárása nélkül, közvetlenül a szántszándéktól tesznek szert a tudásra.

Don Juan kifejtette, hogy a varázslók az emelkedett tudomás segítségével, évezredek fáradtságos küzdelme után sajátos betekintést nyertek a szántszándékba; és nemzedékről nemzedékre hagyományozták a közvetlen tudás ezen aranyrögeit, egészen a mai napig. Azt mondta, a varázslás feladata az, hogy alkalmazzuk ezt a látszólag felfoghatatlan tudást, és hogy érthetővé tegyük azt a mindennapi élet tudomásának normái számára is.

Aztán a vezetőnek a varázslók életében betöltött szerepét fejtette ki. Elmondta, hogy ezt a vezetőt "nagualnak" hívják, és hogy a nagual egy kivételes energiával rendelkező férfi vagy nő, egy józan, kitartó és rendíthetetlen tanító; olyasvalaki, akit a látók egy négy részből álló fénygömbnek látnak; valaki, akinek olyan a fényteste, mintha négy fénygömböt préseltek volna össze. Kivételes energiájuk miatt a nagualok a közvetítő szerepét töltik be: ez az energia lehetővé teszi számukra, hogy közvetlenül a forrástól, a szántszándéktól közvetítsék a békét, a harmóniát, a nevetést és a tudást, és továbbadják azt társainknak. A nagualok felelősek a varázslók által "minimális esélynek" nevezett dolog biztosításáért: azért, hogy az ember tudomással bírjon a szántszándékhoz fűződő kapcsolatáról.

Azt mondtam neki, az elmém felfogott mindent, amit mondott, és már csak egyetlen tisztázatlan részlet maradt számomra: az, hogy miért van szükség kétféle tanításra. Hiszen, habár a megértés folyamatát roppant nehéznek írta le, mégis könnyűszerrel képes voltam megérteni mindent, amit a világáról mondott.

-Egy egész életre lesz szükséged, hogy emlékezz arra, amibe ma betekintést nyertél – mondta –, mivel ezen dolgok túlnyomó része csendes tudás. Néhány perc múlva el fogod felejteni őket. Ez is egyike a tudomás kifürkészhetetlen rejtélyeinek.

Aztán tudatszintet váltatott velem, egy ütést mérve a bal oldalamra, a bordáim szélére.

Azonnal elveszítettem elmém kivételes tisztaságát, és még arra sem emlékeztem, hogy valaha rendelkeztem efféle tisztánlátással…

Maga don Juan adta feladatba nekem, hogy írjak a varázslás alaptételeiről. Tanulóidőm korai szakaszában mintegy mellékesen azt javasolta, írjak egy könyvet, hogy hasznát vegyem a beszélgetéseinkről készített jegyzeteimnek. Több ívnyi jegyzetet halmoztam fel, és soha nem gondolkodtam el azon, mihez kezdjek velük.

Vitába szálltam vele, mondván hogy a javaslata teljesen abszurd, mivel én nem vagyok író.

-Persze, hogy nem vagy író – mondta –, ezért a varázslást kell használnod. Először vizualizálnod kell a tapasztalásaidat, mintha újraélnéd őket, aztán az álmodásodban kell látnod a szöveget. Számodra az írás nem irodalmi gyakorlat kell legyen, sokkal inkább a varázslás egy gyakorlata.

Így hát leírtam a varázslás alaptételeit, úgy, ahogy azokat don Juan fejtette ki nekem tanításainak kontextusában.

Az ősi idők varázslói által kifejlesztett tanítási rendszerében kétféle instrukciók kaptak helyet. Az egyik csoportot "a jobb oldal tanításainak" hívta, ezeket a tanításokat a köznapi tudomás állapotában vezette elő; a másik kategóriát "a bal oldal tanításainak" nevezte, és ezeket kizárólag az emelkedett tudomás állapotában alkalmazta...

Részlet CARLOS CASTANEDA, A CSEND EREJE című könyvéből...