INKVIZÍCIÓ ÉS MÁGUSPEREK MAGYARORSZÁGON?
Az inkvizíció a történelem során többször, többféleképpen létrehozott katolikus egyházi intézmény, amely az eretnekek, tehát az aktuálisan hivatalos egyházi nézetekhez és a római katolikus társadalomhoz képest másként gondolkozók, illetve a más vallásúak és a hitetlenek elleni fellépést tekintette feladatának. Ezzel az eretnekség elleni fellépés az eszmei síkról politikai, gazdasági és hatalmi irányba tolódott el. A hadjárat SOKSZOR szörnyű embertelenséggel járt.
A legújabb korban II. János Pál pápa volt az első római katolikus pápa, aki bocsánatot kért az egyház összes múltbéli bűnéért, köztük a protestánsok és a zsidók elleni bűnökért, Konstantinápoly keresztes kifosztásáért, a latin-amerikai és ázsiai erőszakos hitterjesztésért, valamint az inkvizíció kegyetlenségéért.
A magyarországi inkvizíció működése forráshiány miatt nehezen tanulmányozható. Olyannyira, hogy a történészek egy része szerint Magyarországon az első boszorkányper 1565-ben volt, az utolsó 1756-ban (annak ellenére, hogy Mária Terézia már 1755-ben betiltotta). Volt azonban egy forrás, amely szerint a középkori inkvizíció már a 13. században működött Magyarországon. Ez a forrás a Kassai kódex, aminek Liber Inquisitorum című része 1227 és 1498 közti 83 inkvizíciós eljárás jegyzőkönyvét tartalmazta. A forrás a második világháborúban elveszett, a szöveg másolatok töredékeiben maradt fenn, amit utolsó másolója, Fehér Mátyás Jenő tett közzé.
Az inkvizíció mint hitvédelmi szervezet Magyarországon törésmentesen illeszkedett be az Árpád-ház valláspolitikájába, a pogány kultuszok gyakorlásának, a sámánok és táltosok elleni fellépés folytonos vonalába. Már I. István alatt ismert volt a folnagy hivatal, amit a történészek egy része vallásvédelmi tisztségként értékel. I. László idején a botos ispán ellenőrizte a templomlátogatást, és Könyves Kálmánig tanúságtételük (külön nevén testimonum qualificatum) a vallásperekben határozott szerepet játszott.
Az első magyar főinkvizítor valószínűleg Magyar Pál mester (Paulus de Hungaria ) volt, akinek egy műve a Kassai kódex Monita magistri Pauli című részében is fennmaradt.[97] Pál mester 1218. december 16-án alapította az első magyarországi domonkos kolostort, aminek első perjele lett. Summa de poenitentiae című munkája a magyar domonkosok alapműve lett, e művet III. Honoriusz pápa üdvözölte, és Pál domonkosait a hit öklének nevezte.[98] A főinkvizítori hivatal a királyi udvarban működött.
A XIII. század a középkori magyar történelem egyik legjobban dokumentált korszakának számít, ám míg a tatárjárásról vagy az Aranybulláról mindenki tanult az iskolában, addig az abban az időben lezajlott mágus-perekről szinte senki nem hallott.
A Kassai-kódex története a legkacifántosabb krimiket is szégyenbe hozná. Helyszűke miatt nem ismertethetjük a teljes történetet, de dióhéjban legyen elég annyi, hogy egy Fehér Mátyás Jenő nevű domonkos rendi szerzetes talált rá a második világháború utolsó éveiben Kassán. A könyvben egészen elképesztő esetleírásokat talált, amik szinte a nagyközönség számára teljesen ismeretlen információkat tartalmaztak: neveztesen a 13. századi magyarországi inkvizíció történetét.
A magyarországi inkvizició kicsit máshogy működött, mint Nyugat-Európában: míg nyugaton óriási lelkesedéssel égettett az egyház eretneket, boszorkányokat, nálunk jóval kisebb hatásfokkal működött. A Fehér Mátyás Jenő által a Kassai Kódexben talált 55 perirat leírásban több közös vonás is található: egyrészről mindegyket mágusok, táltosok ellen indították, másrészről soha nem volt egyetlen tanú sem, aki a mágusok ellen vallott volna. De kik voltak ezek a 13. században még mindig aktív magyarországi mágusok, és kik indítottak ellenük pereket?
A 13. századra a Szent István által keresztény szellemiségben végbement államalapítás még mindig nem volt befejezettnek tekinthető, a katolikus egyház akkor már 200 éve bontogatta hazánkban a szárnyait. Nem is voltak őrületes tiltakozások az "új hit" ellen a lakosság részéről (noha az 1000-es évek közepén volt két pogánylázadás is, és a Koppány-István szembenállás a régi és az új hit küzdelmeként értelmezhető), ennek ellenére a "régi hit" ugyanúgy élt az akkori magyar lakosság körében.
Ennek a kiemelt képviselői voltak az úgynevezett mágusok (táltosként is szokták nevezni őket, azonban a történelmi pontosság úgy kívánja, hogy megjegyezzük: a táltosok már azok, akik az inkviziciót követve már titokban, inkognitóban végezték tevékenységüket). Legfőbb tevékenységi körük a periratok tanúsága szerint a gyógyítás volt, és ezt a tevékenységüket a feltárt dokumentumok alapján elképesztő hatékonysággal végezték.
A korabeli nyugatról importált orvoslástan-egészségügy a legtöbsször imádkozásból állt, a nagy nyugati keresztény birodalmakból betelepített papok Isten akaratára bízták a beteget. Ezzel szemben szinte hihetetlennek tűnik, amit a korabeli mágusokról olvasunk: vizeletmintát vettek a betegtől, teljesen feltérképezték a környezetét, megtapogatták a testét (a nőket is, ugyanis a papok nők gyógyításával nem voltak hajlandóak foglalkozni) - tulajdonképpen a modern orvostudomány diagnosztikai módszereit használták. Ezeket követően, kihangsúlyozva, hogy csak akkor tudnak segíteni, ha a beteg is akarja (a beteg pozitív hozzállása a gyógyulást erőteljesen pozitív irányba befolyásoló tényező - szintén modern orvostudományi alapvetés), nekiálltak a gyógyításnak, aminek része volt főzetek adása, kántálás. A mágus sosem egyedül dolgozott, mindig voltak segítői, akik különböző részfeladatok láttak el: volt, akinek a beteggel kellett beszélgetnie, volt, akinek meghatározott gyógyfüveket kellett gyűjtenie.
A kereszténység többek között abban volt nagyon eltérő a korábbi, tradiconális vallási berendezkedésektől, hogy a papságnak nem kellett képességet demonstrálnia: a nomád sámánoknak ezzel ellentétben muszáj volt. A legmegdöbbentőbb a történetben, hogy a magyar mágusok tényleg meggyógyították az embereket, és a leírások alapján biztosak lehetünk benne, hogy a perek hátterében sokszor a féltékenység állt. Az inkviziciós perek sajátossága volt, hogy a vádlott meg sem szólalhatott, a védelem kizárólag tanúkból állt: a Fehér Mátyás Jenő (ismételjük el, keresztény, domonkos rendi szerzetes) által megvizsgált 55 perben egy darab tanú sem vallot a mágusok ellen, soha. Csak jót tettek a néppel, gyógyítottak, tanítottak, városi ünnepségeket vezettek a körmenet élén táncolva - még a királyi püspökök is jártak hozzájuk betegség esetén. Pénzt soha nem fogadtak el, csak népük szolgálata érdekelte őket.
A cikk kereteit sajnos szétfeszítené a teljes történet ismertetése, így sajnos csak a legtömörebb formában tudjuk közreadni az aktákat. Akinek azonban felkeltette érdeklődését a tényleg lenyűgöző téma, nagyon ajánljuk Csörgő Zoltán szimbólumkutató alapos előadását, minden megtudhat belőle. Garantáljuk, hogy nem bánja meg aki megnézi, a magyar történelem elhallgatott része elképesztő kincsesbánya, amiben bepillantást nyerhetünk őseink régen elfeledett szellemébe, és hogy hogyan éltek a 13. században a magyar mágusok a "küszöbön a régi hit árnyékának fényében".
Csörgő Zoltán: A mágusperek jegyzőkönyvei: