GRANDPIERRE ATILLA - MI TÖRTÉNIK AMIKOR EGYMÁS SZEMÉBE NÉZÜNK?
Tulajdonképpen mi is történik akkor, amikor egy szembe nézünk? Hiszen amikor egy tárgyat nézünk, csak a tárgy felszínét nézzük - ha kívülről nézzük - de amikor egy szembe nézünk, hova nézünk?
A szem felszínét nézzük?
A szem szivárványhártyáját, vagy a pupilla külső felszíni rétegét nézzük?
Jól ismert tapasztalat, hogy attól függően, milyen viszonyban vagyunk azzal, akinek a szemébe nézünk, pupillánk kitágul vagy összehúzódik. Úgy érezzük, hogy ha valakit nem kedvelünk, ösztönösen szúrósan nézünk, szinte szeme felszínére összpontosítunk, míg ha kedvesünk szemébe nézünk, nézésünk fókusza kinyílik, egyre távolodik, s kedvesünk szemébe nézve általunk nem ismert világ tárul fel. Megragad, van úgy, hogy egész életre szóló erővel, s képesek vagyunk órákig csak nézni kedvesünk szemébe, mélyen elmerülve, közvetlen, semmi máshoz nem hasonlítható bensőséges kapcsolatban, lehető legszemélyesebb érzéseink tengerében fürödve tárul fel előttünk a szem-égbolt, az írisz-menyország. Olvasunk a szemben, gyönyörködünk hosszan, gazdagon.
S ilyenkor találnánk a leghamisabbnak, ha valaki azt vélné, kedvesünk szemének felszínét tanulmányozzuk csupán, hisz bizonyára nem véletlen nyelvünk ösztönös fogalmazása sem, a szembe nézünk, s nem a szemet nézzük, mélyen elmerülve nézi egymást a két egymásra nyíló világ, át az anyagi burkon, hihetetlen gazdagságban egymás előtt feltárulva nézi egymást a lehetőségek két világa.
Minden szem a világ egyik végéből a másikba tekint, a lehetőségek egyik világából a megvalósulás ablakán keresztül az élő, teljességében kibomló, csak számunkra lehetséges világba - csak a teljesség létezik, a megvalósulás csak ablak a mindenségre.
(Részlet Grandpierre Atilla "Az ÉN lehetőségei a ma társadalmában" című tanulmányából, ami megjelent a "Forrás" kecskeméti szépirodalmi, szociográfiai és művészeti folyóirat 1988/2. számában)
Megjelent: Forrás, 1988/2
További információ: