INDIA ŐSI BÖLCSESSÉGE I.

 A Védák, vagyis a hindu vallás szanszkrit nyelvű ősi szakrális iratai az emberiség eddig ismert legrégibb szövegei. Koruk bizonytalan. Maga a véda szó, eredeti jelentését tekintve, a látás, meglátás, belátás szavakkal rokonítható. Az elnevezés arra utal, hogy az az igazság, amiről a védikus kinyilatkoztatás szól, megfelelő bölcsesség birtokában intellektuális úton is belátható.

A Védákat kezdetben ún. mnemonikus irodalom formájában adták tovább az egymást követő nemzedékek, vagyis szószerint megtanulták, és utódaikat is megtanították rá. Szövegét Kr. e. az I. évezredben kezdték leírni, mert a bráhmin papok szerint az emberiség várható szellemi hanyatlása során elvész az emberek képessége hosszú szövegek megtanulására. Kr. e. a II. évezred során északról fokozatosan árja (szanszkrit szó, az indoeurópai nyelvcsalád hindu és iráni ágához tartozó) törzsek nyomultak be a mai India területére, és Kr. e. 1000 körül már a Gangesz körüli alföldeket is meghódították, leigázva az ott élő őslakosságot.

A Védákat az árják hozták magukkal, amelyek szövege sokkal ősibb, mint az árja irodalom. A Védák legkorábban lejegyzett alapszövegei szúktákat, mantrákat és bráhmanákat tartalmaznak. A szúkta az istenek dicsőítésére szolgáló himnusz. A mantra rövid mondás, amely általában a tudatra különleges hatást kifejtő egy, vagy több alaphangból, vagy szótagból és a hatás jellegére utaló szuggesztív szavakból, valamint a memorizálást és a koncentrálást elősegítő kiegészítő szövegrészből tevődik össze.

A mantra szó eredeti jelentése: az elme (manasz) megszabadítása. Magyarra a mantrát jobb híján olykor a varázsige kifejezéssel szokták fordítani. A brahmana verses formájú papi szöveg, amely szavalható, vagy énekelhető. A hagyományos védikus rítus során olvasztott vajat öntöttek az áldozati tűzbe. A szertartáshoz négy pap kellett. Az egyik a Rig-Véda himnuszait szavalta, a másik a Száma-Véda áldozati énekeit énekelte, a harmadik a Jadzsur-Véda mantráit ismételgette, a negyedik pedig felügyelte a szertartás szabályszerű lefolyását. A papi tudást úgy is nevezték, hogy hármas tudás, ami a három Véda ismeretét jelentette.

Később lejegyeztek egy negyedik Védát is, amelynek neve Atharva-Véda volt, s amelyet a Mágusok Védájának is neveztek. A brahmanák az idők során olyan szövegrészekkel bővültek, amelyek a szertartáshoz fűzött magyarázatokat is tartalmaztak. Kr. e. a VIII. sz. körül kezdtek írásban megjelenni az első áranjakák, azaz erdei remeték számára szolgáló elmélkedések, valamint az upanisadok. Az upanisad szószerinti jelentése mellé ülés, mivel a mester a tanítvány mellé ülve, annak fülébe súgta a tanítást. Ezek tartalma mély filozófiai mondanivalót hordozó titkos tanítás volt. A szúkták, mantrák, brahmanák és upanisadok együtt alkotják a Védák azon részét, amelynek összefoglaló neve sabda, azaz hallott kinyilatkoztatás.

A Védákat emellett kiegészíti egy második — elismerten ember alkotta — rész is, amelynek neve szmriti, azaz emlékezet, vagy hagyomány, s ez lényegében a kinyilatkoztatás értelmezése. A szmriti részei a szútrák, kárikák és a Védákhoz kapcsolódó kommentárirodalom. A szútra szószerinti jelentése: vezérfonal. Ez olyan szöveg, amely rendkívül tömören és pontosan, gyakran a modern jogszabályokra emlékeztető alapossággal és szabatossággal közli valamely tanítás lényegét.

A káriká ehhez képest oldottabb, és többnyire verses formájú. A Védák tanítása fontos befolyást gyakorolt India társadalmi és szellemi életére.

Az árja hódítás eredményeként az árja származásúak privilégiumokra tettek szert az őslakosokkal szemben. Ennek alapján alakult ki Indiában az ún. kasztrendszer.

Folytatjuk...

Héjjas István INDIA ŐSI BÖLCSESSÉGE című könyve nyomán...